2. FEJEZET



2.        fejezet: KÖRNYEZETPUSZTÍTÁS

Ez a fejezet annak az állításnak az alátámasztását célozza meg, hogy az állattenyésztés, az állathasználat elképesztő mértékben romboló hatású a környezetre, a vegán életmód ezzel szemben egy környezetkímélő és fenntartható alternatíva.
Alfejezetink lesznek:
1.   vízhasználat
2.   termőföldhasználat
3.   erdőirtás
4.   tengerek és óceánok kipusztítása
5.   szennyvíz, tárgya
6.   üvegházhatású gázok kibocsátása

1.   Vízhasználat
Az édesvizet, amit folyókból, tavakból és talajvízből szerzünk, a következő arányokban használjuk fel: 10% a közösségi vízhasználat, 20% az ipari és maradék 70% a mezőgazdasági (Hertwich, van der Voet és mts, 2010). Következésképp: bár szép dolog, ha háztartásunkban takarékoskodunk a vízzel, például zuhanyozunk kádban fürdés helyett vagy elzárjuk fogmosás közben a csapot, mégis a valódi eredményeket víztakarékosság terén akkor érhetjük el, ha a mezőgazdasági vízhasználatunkat alakítjuk át.
Négy nagyon komoly, de egymástól független kutatóktól származó adattal szeretném érzékeltetni, miért a vegán mezőgazdaság a megoldás kulcsa:
a)    1000 kg sertéshús előállításához a teljes folyamatot belekalkulálva 11.345 köbméter víz felhasználása szükségeltetik. Ezzel szemben 1000 kg növényi húskészítmény esetében ugyanez az érték 177 köbméter (Aiking, Helms és mts, 2006).

b)   Sertés vagy csirke hús előállításkor körülbelül 4 köbméter vizet használunk fel kilogrammonként. A különböző növényi élelmiszerek vízigénye ezzel szemben kilogrammonként 0.1 és 2 köbméter között mozog. Leghatékonyabb a rizs, legkevésbé hatékony a burgonya és a paradicsom előállítása (Renault, 2003).

c)    A Nemzetközi Tejipari Szövetség a következő adatokat tette közzé 2009-ben: 1 kilogramm tej termeléséhez 1000 liter vizet használnak fel, 1 kilogramm sajt előállítása átlagosan 5000 liter vizet igényel, 1 kilogramm tejpor pedig 4600 liter vizet (International Dairy Federation, 2009).

d)   Az ökológiai lábnyom mintájára megszületett a „víz lábnyom” fogalma (Hoekstra és Chapagain, 2006), mely azt hivatott megmutatni, hogy egy egyén milyen mértékben járul hozzá a vízfogyasztáshoz. Egy tipikus amerikai vegyes táplálkozású személy víz lábnyoma napi 5 köbméter, míg egy vegán étrenden élő nyugati ember vízlábnyoma csupán 2.6 köbméter naponta.  

Mindezekkel azt szerettem volna alátámasztani, hogy a tej/tojás/húsipar jelentősen hozzájárul a világon egyre fokozódó vízhiányhoz, s a vegán étrendre való minél nagyobb arányú áttérés erre a problémára egy hatékony, gyors, olcsó megoldás.

2.   Termőföldhasználat
A vegyes és a növényi étrend termőföld igényével kapcsolatos adatok üzenete nagyjából megegyezik a vízigénnyel kapcsolatos adatokéval. Ha az elején kezdted olvasni ezt a könyvet, akkor az első fejezetben már találkoztál ezzel a témával. De kezdjük most az elején.
A bolygón található szárazföld 38%-a alkalmas mezőgazdálkodásra, a többit, sivatag, hegyek, városok és jég fedi. Ez összesen majdnem 5 milliárd hektárnyi földterület. Ennek 69%-át használjuk legelőnek, 28%-án takarmánynövényeket termesztünk, a maradékon termelünk olyan élelmiszereket, mint az alma, a diófélék, a szőlő satöbbi. A takarmánynövények a közhiedelemmel ellentétben emberi fogyasztásra is alkalmasak, így az a 28% sem megy teljes egészében állateleségnek. Összesen valójában „csupán” 80%-a a termőföldeknek az, amivel haszonállatainkat etetjük. Ez a szám önmagában is meglepő, ám valódi abszurditását akkor érthetjük meg, ha mellé tesszük a következő adatot: a földterület 80%-ának felhasználásával megtermelt állati eredetű élelmiszerek a világ élelmiszerellátásban mindössze a kalóriák 17 %-át szolgáltatják (FAOSTAT, 2008, Ramankutty, 2008). Hogy lehetséges ez?
A magyarázat az első fejezetben már bemutatott kalória elnyelő kifejezés ismeretével érthető meg. Az állatok nem kalóriát termelnek, hanem kalóriát nyelnek el, méghozzá nem is keveset. Nagyon egyszerűen fogalmazva: többet esznek, mint amennyit termelnek.
Az állati eredetű élelmiszerek jóval több földterületet igényelnek, mint a növényi eredetűek (Peters, Wilkins és mts, 2007). Az alábbi táblázat azt mutatja, hány négyzetméter földterületre van szükségünk, ha az adott élelmiszerből szeretnénk 1000 kalóriát jelentő mennyiséget termelni.

terület igény (m2/1000kcal)
marhahús
 31.2
baromfi
 9.0
sertés
 7.3
tojás
 6.0
tej
 5.0
olajtartalmú termések
 3.2
gyümölcsök
 2.3
hüvelyesek
 2.2
zöldségek
 1.7
gabonák
 1.1
(Peters, Wilkins és mts, 2007)
       
Amennyiben az állathasználatot világszinten befejeznénk és csupán növényi étrenden élnénk, hatalmas területeket adhatnánk vissza a vadonnak, ahol újra felcseperednének az éghajlat stabilitása és a faji sokféleség szempontjából oly nélkülözhetetlen erdők. Állatfajok ezrei kapnának új esélyt a túlélésre. 

3.   Erdőirtás
A fentiekből jól látható: az állattartás nagyon területigényes biznisz. Mivel a fejlődő országok húsigénye rohamosan nő, egyre több és több területet veszünk el a vadontól, hogy legelőt vagy takarmányültetvényt létesítsünk rajta. De nem csupán a még több termelés a hajtóerő. Ha nem nőne a fogyasztói igény az állati eredetű élelmiszerekre a világban, akkor is egyre több terület kell, mert mind a legelők, mind az intenzív takarmánytermesztés kizsigereli, kimeríti a talajt. Újabb és újabb földek kellenek.
Ebbe belegondolva óhatatlanul azok a metaforák jutnak az ember eszébe, ahol fajunk rákos daganatként jelenik meg a Föld felszínén. Egyre többet és többet veszünk el, nem törődve a gazdaszervezet (jelen esetbe a bolygó) pusztulásával.
A legkirívóbb és legfelháborítóbb példa az esőerdők letarolása és felégetése Dél-Amerikában. Az állatok elvesztik az élőhelyüket és fajok százai halnak ki. Olyan ez, mintha a Louvre teljes gyűjteményét dobnánk ki az ablakon. Olyasmit pusztítunk el, amit nem lehet helyettesíteni.
Mindeközben valójában az emberiségnek nincs szüksége még több földterületre. Sőt, kevesebb is elég. Csak éppen úgy kell használni, hogy az hatékony legyen.
4.   Tengerek és óceánok pusztítása
A kereskedelmi halászatban kifogott halak 40%-át nagyüzemi állatok hízlalására használják fel.
A nagy merítőhálók szó szerint kisöprik az óceánok fenekét, teljes egészében letarolva a hihetetlenül gazdag élővilágot, a sok ezer egymásra épülő életformát. A halászat felelős a halfajták 70%-ának kipusztulásáért. Kincseket pusztítottunk el és a teljes ökológiai egyensúlyt felborítottuk.

A közel száz országra kiterjedő Global Coral Reef Monitoring Network jelentése szerint a korallzátonyok 20%-a már eltűnt és az elkövetkező 10-20 évben további 15% juthat erre a sorsra. A korallzátonyok a Föld legváltozatosabb és legtöbb állatfajnak otthont adó élőhelyei közé tartoznak, összesen a tengeri fajok 25%-a él itt. Emellett ők azok, akik megvédik a tengerpartot a hullámok és a viharok pusztító erejétől is. Emellett a halászat rendkívül kőolaj igényes iparág. Számítása válogatja, de a tengerekből zsákmányolt élelmiszer kőolajigénye akár 100-szorosa is lehet a növénytermesztésnek.

A fix hálós halászok egy hatalmas, de alig látható hálót eresztenek le, majd húznak fel, s miután kiválogatták az értékesebb halakat, visszadobják a hálót a benne maradt halakkal együtt, sorsukra hagyva őket. Egy harmadik módszer, hogy 100 km-es távon 3000 horoggal nyársalják fel a halakat, s lassan emelik ki a vízből, így az állatok haláltusája órákon át tart. A halászhálók a halak mellett rengeteg vízimadarat ejtenek foglyul és ölnek meg, olyan fajokat is beleértve, mint az albatroszok, alkák, búvármadarak és vadkacsák.
   “Ha jelen helyzetben a partra vinnénk az összes halászhajót, a halászat akkor sem állna le.  Az Európai Unió által készített felmérés szerint évente átlag mintegy 25ezer (!!) halászhálót hagynak el a halászok. A legnagyobb károkat a mélyebb vizekre engedett eresztőhálók okozzák, mivel a mély vizekben gyengébb már a hullámzás, és így éveken keresztül ott ölheti meg a halakat ez a csapda. És sajnos ezeknek a hálóknak nem csak a halak esnek áldozatául. Vízimadarak, tengeri emlősök ugyanolyan könnyen eshetnek csapdába. A hálóba gabalyodott döglődő, vagy akár már elpusztult hal odacsalja a ragadozó halakat, madarakat, melyek aztán szintén csapdába esnek” (halaszat.blog.hu)
Egy évi 300 tonnát eladó halfarm ugyanannyi szennyvizet termel, mint egy 100 000 fős település, s ebben a szennyvízben nagy arányban vannak jelen olyan vegyi anyagok, melyekkel a túlzsúfolt farmokon a tömeges megbetegedést előzik meg. A halfarmok vegyszerhasználata jelentős: antibiotikumok, növekedési hormonok, génmanipulált táp és ezzel már át is eveztünk a következő témához…
5.   Szennyvíz, tárgya    
Általános tévhit, hogy a trágyára szükség van a mezőgazdaságban. A természetben a lebomló ürülék valóban azt a célt szolgálja, hogy az állat részben visszaadja a talajnak, amit elvett tőle. Jelenleg azonban egyrészt hatalmas túltermelés van trágyából és képtelenség lenne logisztikailag azt a hatalmas mennyiséget a megfelelő helyre elszállítani, másrészt az intenzív gazdaságokban keletkező állati ürülék ugyanúgy tele van vegyszerekkel, antibiotikumokkal, hormonokkal, mint maga a hús vagy tej. Vagyis minden csak nem természetes és tápláló a talajnak. A trágya ennél fogva nem a talaj tápszere, hanem annak ellensége, beszennyezője. Ellentétben a vegán gazdaságokban használt úgy nevezett „zöld trágyával”, ami a 2-3 féle növényt használatát jelenti, melyek a talaj termőképességét támogatják. Ugyanígy egyre szélesebb körben válik ismertté a komposztálás fogalma és a komposzt hatékonysága.
6.   Üvegházhatású gázok kibocsátása
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2006-os jelentése szerint az állattartás az üvegházhatású gázok 18%-áért felelős. Ez 7 516 millió tonna üvegházhatású gázt jelent, amire az alábbi tényezők összeadásával jutottak a FAO szakértői:
§  az állatállomány legeltetése
§  a takarmánytermesztéshez szükséges erdőirtás
§  az állatállomány életben tartása
§  a végtermékek feldolgozása és szállítása

Ám a helyzet az, hogy ez a valójában jelentős alulbecslés. A World Watch Institute 2009-es tanulmánya szerint az állattartás az üvegházhatású gázok minimum 51%-áért felelős. Ez  32 564 millió tonna, ami az emberi tevékenységhez köthető üvegházhatású gázok minimum 51%-a.
Ezt azzal támasztják alá, hogy felsorolják és kifejtik mindazon hibákat, amelyeket a FAO becslése során elkövetett:

  •   figyelmen kívül hagyja az állatállomány légzését
  •  figyelmen kívül hagyja a földhasználatot
  •  alulbecsüli a metánkibocsátás értékét
  •  nem veszi figyelembe az állattartó ágazat jelentős (12%) növekedését, ebből fakadóan alábecsüli az állatállomány méretét
  •  az elemzés 1999-es és 2001-es adatokra hivatkozik
  •  a jelentés számos helyen Minnesota adataival dolgozik, és azokat általánosítja, noha ott jóval hatékonyabban működik az állattartás, mint a fejlődő országokban

A teljes tanulmány a pontos számításokkal www.worldwatch.org honlapon megtekinthető. Magyarul pedig a www.globalisfelmelegedes.info oldalon olvasható.

    Üvegházhatású gázok között léteznek rövid és hosszú életidejűek. A széndioxid körülbelül 1000 évig van jelen a légkörben, míg a metán körülbelül 8 évig. Tehát ha most csökkentjük mindkettőt, akkor a metánkibocsátás csökkentése már egy évtizeden belül észlelhető eredményt mutat, a széndioxid pedig hosszú távon jelent komoly eredményt. A széndioxid kibocsátást csökkentő módszerek mai tudásunk szerint drágák és nehezen kivitelezhetőek, míg a metán kibocsátása az állati eredetű élelmiszerek csökkentésével gyorsan és hatalmas mértékben javítja a globális krízishelyzetet.

 Az ember okozta metán kibocsátás legnagyobb forrása az állattartás. Mi történne, ha mindenki vegánná válna? Joop Oude Lohuis, a Hollandiai Környezetvizsgáló Hivatal osztályvezetője szerint ebben az esetben az éghajlatváltozással kapcsolatos céljaink 80%-ban megvalósulnának 2050-re. Nem mellékes az sem, hogy az eddig állattartásra használt területek egy jelentős részén újra erdők fejlődhetnének ki, újra teret engedve a természetes élővilágnak, újra jelentős szénelnyelőként működve, visszafogva a talajeróziót és szebbé téve ezt a bolygót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése